A regenerációs témánk ebben a hónapban a mobilitásod javítással kapcsolatos lesz. 🙂
Kezdő szinten pláne szükség van a mobilitásod fejlesztésére, de (és ezt rutinosabb vendégeink is megtudják erősíteni), ahogy egyre többet edzel majd, szintén foglalkoznod kell ezzel a területtel és ismerned kell a gyenge pontjaidat.
A következő videóból megtudhatod, hogy mi lesz az ehavi feladatod, lenn pedig összefoglaljuk számodra. 🙂
Szóval, ahogy a videóból is hallható és látható volt, az ehavi feladat az lesz, hogy a 3 bemutatott feladatot, heti minimum 2-szer otthoni körülmények között, végre kell hajtanod. Minden gyakorlatból egy 10-10 ismétlést kell csinálnod akár 2-3 körben is, hogy változást érj el a fenti területeken! 🙂
Ez a 3 feladat kezdő szinten komoly nehézségeket szokott okozni, úgyhogy nagyon hasznos lenne, ha már az edzések megkezdésekor figyelmet szentelnénk a fejlesztésükre. 🙂
Természetesen az előző 2 hónapban elvárt regenerációs feladatok további alkalmazása is kötelező, tehát a hengerezést óra előtt / után és a korábban megjelölt alvásidőpontot ugyanúgy tartani kell! 🙂
FONTOS: Ha megnézted ezt a videót, akkor kattints a ‘Csekkoljuk a mobilitásodat leckére’, mert egyből egy felméréssel kezdjük a Mobility-vel megspékelt mindennapjaidat. 🙂
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.