Lapocka környéki izmok fejlesztése

Reméljük, hogy az előző szintből azért emlékeztek még a minibandes feladatokra, ebben szeretnénk nektek még egy kis extrát nyújtani! 🙂

A mai bejegyzés arról szól, hogy miként tudod fejleszteni a lapocka környéki izmokat.

A lényeg tulajdonképpen annyi, hogy a sok ülés következtében egy rakás izom van a lapockád környékén, hátadnál, mellkasodnál, amely meggyengült és nem látja el a funkcióját.

Egy ilyen gyenge alapra azonban nem lehet építeni nagyobb erőszintet, mert vállfájdalmat fog eredményezni.

Alapgyakorlatokat nem használhatunk ezen apró és kis izmok edzésére, megerősítésére, ide célzott gyakorlatokra van szükség, amelyeket legjobban a minibanddel tudunk végrehajtani. (gondolom nagy örömödre 🙂 )

Két nagyobb területre szoktuk szétosztani a felső végtagos miniband gyakorlatokat.

1 . Az egyik az, amelyik a toló gyakorlatoknál segít. Ilyen esetben a lapocka a tolás végpontján rá kell, hogy feküdjön a bordakosárra, tehát kissé púposnak kell lennie a hátatoknak. A kissé az annyit jelent, hogy ne egy tevepúpot képzeljetek majd el, hanem egy normál háti görbületet. 🙂

Ez az a végpozíció, amit nagyon sokan sajnos nem képesek felvenni, ennek a területnek a fejlesztésére használjuk az ülésből 90 fokos karemelést, illetve a falon sétát. ( Lásd a lenti videót! 🙂 )

2. A másik terület a lapocka záró izmok megerősítése, amely a húzó jellegű mozdulatoknál kiemelten fontos. Például mély evezésnél TRX-en, vagy bármilyen evezős feladatnál, továbbá húzódzkodásnál is kiemelten fontos, ezen terület fejlesztése. A következő bemelegítő feladatokkal tudod fejleszteni: A behúzás lapockazárással, vagy a kézfej távolítós feladat (rotátorköpeny), vállöv aktiválás állványon.

 Amennyiben a fenti gyakorlatok közül az általad fejleszteni kívánt területre beépítesz 1-1 gyakorlatot, akkor hosszabb távon elkerülhetőek a vállsérülések és megkezdheted a fő gyakorlatokban való további fejlődésedet! 🙂

Remélem így már nagyobb örömmel vágtok neki a munkának! 🙂 Legalább egy kicsit. 😉

A fenti gyakorlatok összefoglaló videóit itt tudod majd megnézni! 🙂