Sziasztok Robbantós Brigád! 🙂 Mint minden évben most is szeretnénk megünnepelni válogatott edzőink nagy részét, mivel 3-an is július 6-a körül születtek! 🙂
Ahogy már szinte hagyománnyá vált az elmúlt években, mos is a napot egy kemény edzéssel kezdenénk. 🙂
A következő pár sorban megtudhatjátok, hova kell fixen időpontot foglalni a naptáratokba! 😉
Az igazi móka reggel 9:30-kor indul az Újhegy parkban, ahol egy szép, füves területen szentelhetjük az egészséges életmódnak az életünk két óráját! 🙂 Ha nem voltál még, mutatjuk hova kell majd jönni. 🙂
Hol lesz ez a rendezvény?
Újhegy Sportliget címe: Budapest, Újhegyi út, 1108
Kosárpályáknál szoktunk találkozni és eligazításon részt venni! 😛
Az intenzitástól nem kell félni, egyrészt fárasztó lesz, másrészt mindenkinek segítünk váltó feladattal, ha esetleg valamit nem tudnátok megcsinálni! 🙂 Így mindenképpen várunk mindenkit aki mozogna egy jót! 🙂
Ugyan az edzésen a lábunk nem lesz kímélve, de azért annyi még marad benne, hogy táncra perdülhessünk, ugyanis a székhelyünket egy pihentető alvás után áttesszük a Budapest Parkba, az I love 2000 bulira. 🙂
Aki volt tavaly az tudja, hogy az évszázad bulija volt, így mindenképpen várunk benneteket ide is! 🙂
Első körben azt mondanám, hogy a találkozó legyen este 18:00- aztán meglátjuk, mit hoz az élet! 🙂
Az edzésnek nincs költsége, jegyet azonban itt tudtok venni a rendezvényre, javasoljuk, hogy minél előbb tegyétek meg, amíg olcsóbbak is vannak. 🙂
Szóval várunk benneteket brutálisan, elképesztően nagy buli lesz mind a kettő! 🙂
Ha szeretnétek velünk szülinapozni, akkor töltsétek ki pls a lenti űrlapot, és talizunk 9:30-kor a parkban! :))
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.