Ebben a hónapban szépen lassan már megkezdjük a táplálkozásotok megváltoztatását, de még elképesztően apró feladattal, amely még egyáltalán nem jelenthet még problémát! 🙂
Arra gondoltunk, hogy legelső lépésként egy egyszerű feladatot kérnénk tőletek, amely egyébként jótékony hatással van a szervezetetekre, de nem túl nagy lépés és nem kaptok egyből sokkot a táplálkozásotok megváltoztatása miatt! 🙂
Az év végére, így is egy elég brutál változtatáson estek majd át, de addig is kezdjük egy egyszerű de nagyszerű kis változtatással. 🙂
A következő videóban Dóri összefoglalja nektek, hogy mi a havi feladatotok táplálkozás terén, és miért tartjuk ezt is nagyon fontosnak! 🙂
Amely nagyon hasznos lenne első körben tehát az, hogy C, D vitamint és halolajat szedjetek, de semmiféleképpen nem kötelező. Ha bármelyiket megtudod oldani a 3-ból, az már egy elég nagy lépés, ahhoz képest mintha semmit sem szednél! 🙂
Szóval ne felejtsd el, csak apránként szeretnénk változtatni rajtatok, év végére így is több, mint 30 dologra kellene majd figyelnetek az élet minden területén! 🙂
Szóval csak ügyesen és ha ráérsz, akkor vezesd a jegyzetben a haladásodat! 🙂
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.